Túlélni vagy megélni?

Játszótéri ramazúri és egyéb nyalánkságok

Végre itt a tavasz, itt a jó idő, és a játszóterezés időszaka. Ideje lesz felkötnöm a nadrágomat, s egy icipicit jobb kondiba hoznom magamat.💪🏻 Na nem azért, hogy nyáron bomba formában feszíthessek a csini fürdőrucimban a medence partján. Arra úgysem lesz időm idén sem, mivel –ne felejtsük el a két aprócska tényezőt, a két életrevaló fiamat – Milu és Benett ezer százalékos figyelmet igényel.

Igen, nem voltam sosem jó matekból, de most nem is a számolásommal vagy a kikezdhetetlen logikámmal van baj, hanem figyelembe véve a fiúk aktivitását, állandó kalandvágyát, fürgeségüket, minimum százzal kell szoroznom a szemmel tartásukhoz szükséges energiám és tevékenységem mértékét, s meg kell próbálkoznom a lehetetlennel, minimum kettő felé kell osztódnom, és akkor még csak az anya-elvegetálási állapotot érem el.😏

Sokszor irigykedve figyeltem a nyugisan napozgató, csacsogó anyukat, akik már a nyár elején aranybarna színben ragyogtak a strandon, csodás alakkal, kipihenten. S amíg ők a napi pletyit részletezték, addig a gyerekeik a többi lurkóval játszottak. Ezzel szemben én, egyikkel a karomban, másikkal kézen fogva egyensúlyoztam a vízben. A nagyobbik félt, csimpaszkodott rám a medencében, mint egy kis majmóca a fára. A kisebbik –bár a feje alig ért volna ki a vízből- kamikaze üzemmódra kapcsolva próbálta magát kifeszíteni a kezemből. Persze az úszógumi az nem volt számára opció, ő egyedül akarta meghódítani a vízi világot. Nap végén egyikünk jobban kidőlt, mint a másik, de teli voltunk új, szuper élményekkel, valamint ismét egy mozgalmas napot tudhattunk a hátunk mögött.

Ne rohanjunk viszont ennyire előre a nyárba – bár nem lenne ellenemre a fenséges meleg és pancsikolás -, csodáljuk meg a tavasz minden szépségét, a rügyező, virágzó bokrokat és fákat, amíg a gyerekek három másodpercig a fűben bogarásznak! „Hoppá! Nem, ezt nem esszük meg! Nem, nem eszünk bogarakat, nem, bogyókat sem. Nem, a kavics sem étel, kisfiam!”…😂🤦🏼‍♀️

Komolyra fordítva a szót, élvezzük ki a csiklandozó tavaszi napsugarakat, s az otthon kockulás helyett menjünk ki a szabadba sétálni, csatangolni vagy csak játszótérre bandázni a gyerekekkel!

S akkor most lássunk engem, ahogy egy padon sütkérezve pletykálok a helyi mamikkal, miközben a gyerekek édesen játszadoznak együtt a homokozóban a többi gyerkőccel…jah nem!😂...Bár néha én is leülök a padra és váltok pár szót a többi anyával, de mire leérne a fenekem a deszkára, már pattanhatok is fel. Vagy egymásnak ugrik életem két szerelme, mert a hajszálpontosan ugyanolyan lapát, mégsem ugyanolyan, s természetesen mindig a másiké kell, vagy adódott némi nézeteltérés a munkamegosztásban, kavicslapátolás közben, illetve –és ez még a nyilvános civakodásuknál is rosszabb – két másodperc alatt kell teljesítenem 50 métert, mert Benett menő manó épp felfedezi a világot, és útnak ered. Nem is értem, az a parányi kis ember, aki még az egy métert sem éri el, aprócska 22-es lábacskáival olyan hihetetlen tempóval szalad – egyértelműen az úttest felé -, hogy felnőtt létemre alig érem utol. Miközben én a tüdőmet köpöm ki, ő vigyorogva közli velem, hogy elmegy a Bazsi bácsi boltjába vagy a postára (tegnap éppen ez utóbbi helyre indult, árulta el mindezt egy sikertelen szökési kísérlet után). Így már ugye körvonalazódik a szuper kondíció szükségességének oka? Szerencsémre, Milu már nagyfiú, okosan szót fogad (ebben, ha másban nem is), így csak egy szökevényt kell üldöznöm idén. Ha a törpi a bátyjára üt, akkor még jövőre is csak futok és futok. Ha így folytatjuk, a végén még indulhatok a Félmaratonon!😏😂

Nos amikor nyugisan trécselő anyukat látok, mindig nyugtázom magamban, hogy lehet, nem vagyok egy szupermodell, a testemen két-háromféle póló mintája villog, de a gyerekekre szánt napot aktívan, a gyerekekkel töltöm el, nem csupán mellettük. Lehet, rendesen elfáradok, és kicsit sok egy-egy nap, de mégsem tölteném el máshogy.🙂🙃

Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem kívánkozom néha társaságba a fiaim mellett, hogy nem ejtenék meg pár szót egy velem egy vagy közel egykorúval. Néha jól esne hátradőlni, békésen figyelni, ahogy a fiúk elütik az időt, csodálni a természetet, csak lenni, lenni, lenni…Na, de ez az időszak is eljön egyszer, addig küzdök, és élek, megélek minden napot a gyermekeimmel.