Nyuszi itt, nyuszi ott

Gondoltam, így Húsvét alkalmából kiveszek egy kis “alkotói szabit”, feltöltődöm, szerzek új élményeket, amiről később beszámolhatok. Elterveztem, idén én is készülni fogok az ünnepre, díszeket készítek, feldobom a lakást egy kis tavaszi dekorral, főzök, sütök.☺

Így is lett volna, ha az a fránya betegség megint közbe nem szólt volna. 😏 A fiúk ismét lebetegedtek, újabb másfél hét pihi következett. Ezúttal viszont sok volt számukra is a bezártság, pontosabban az összezártság. Màr reggel hétkor civakodásra keltem, csapkodtak, fel-és kiborítottak mindent, amerre csak jártak a lakásban, amit aztán természetesen egész nap folytattak is nagy lelkesen. Így teltek el a napok, és amortizálódtak le anya idegszálai. Végül három napot mentek közösségbe, és kezdetét vette a szünet.

Együtt díszítettük fel a lakást, igaz nem homemade, hanem bolti díszekkel, na de ez is több volt, mint a semmi. A nagy sütés-főzés viszont elmaradt. Beláttam, a két kis ördögöm mellett kizárt dolog, hogy én alap ételeken kívül mást is összedobjak, nem beszélve a sütik készítéséről, aminek elképzelése már a legelején ingatag lábakon állt, mivel sajnálatos módon koránt sem az erősségem. Szerencsémre -ettől függetlenül - meghívásunk volt anyukámékhoz ebédre.

Milus nagy lázban égett a nyuszi érkezése miatt, na meg, hogy a nagyinál töltjük a napot. Nem mintha nem találkoznának más napokon is, de ez valahogy más volt számára. Emlékszem, annak idején, gyerekként én is mindig vártam az ünnepeket. Tudtam, egyik nap a nagyszüleim jönnek, másik nap, mi megyünk hozzájuk. Akkoriban még igazi családi ünnepnek számított a Húsvét is. Örömmel készültünk a nagy napra. Díszeket, anyunak apró meglepiket készítettünk, segítettünk a tojásfestésnél, reggel pedig izgatottan pattantunk ki az ágyból, s rohantunk át a másik szobába, meglesni, megérkezett-e a nyuszi. 🐰😊Másnap délelőtt a locsolókat vártuk, hiszen komoly hagyománya volt a locsolkodásnak, és ezt komolyan ápolták is az emberek. Emlékszem, a gyerekek házról házra jártak a lakótelepen, s nagyon örültek a piros vagy egyéb színben pompázó tojásoknak, csokinak, egy kis “aprónak”. Úgy érzem, kiveszőben van és el is “anyagiasodott” ez a hagyomány. Persze, tudom, más időket élünk, s bizonyára én sem engednék be idegeneket az otthonunkba, de valahogy mégis hiányzik az az érzés, az a varázs, amit gyermekkoromban átélhettem. Évek óta “hervadok”, hiszen a fiamon kívül senki nem locsol meg. 😂 Természetesen a büdös pacsuli szag a hajamon egyáltalán nem hiányzik, csupán a gesztus vagy minek nevezzem...

Visszatérve törpjeimre. Nagyon várták a húsvéti nyúl érkezését, ám a jóságra intésnél hatástalan volt a “ha rosszak lesztek, nem hoz semmit a nyuszi”-fenyítés, sem az, hogy “jó, akkor nem megyünk a nagyihoz vasárnap”.  😏 Ha annyit százast kapnék, ahányszor ezek az intelmek elhangzottak, bőséges ebédet és vacsorát rittyenthettünk volna abból a pénzből. 😂 Milán màr napokkal előtte tervezte a vasárnapot, egyre csak hajtogatta, milyen jó lesz egész nap a nagyinál, és ő ott is fog aludni. Hiába mondtam, “nem aludhatsz ott, ha nem fogadsz szót, el sem jöhetsz, ha verekszel a kistesóddal”, ő csak tervezett és tervezett, és hát persze, hogy elmentünk, s persze, hogy ott alhatott (és sütit is vittünk, de nem én készítettem, hanem a konyhatündér párom). 😂

Ennyit a szülői következetességről! Ez van, ha ettől boldog a gyerek, s nem tagadom, az alatt az egy nap alatt sokat simultak az idegszálaim egy gyerek mellett. 😂

Hétfő este az én vigyori nagy fiam boldogan libbent át a küszöbünkön, fülig érő szájjal lépett be a lakásba, rohant felém, átölelt. “Nagyon hiányoztál, anya!”-súgta oda, mert hogy akármilyen jó is a nagyinál, a nagyival és a papival, akkor is itt van otthon, a morgó, ám engedékeny anyja karjaiban. Én meg ki is használom ezt, amíg még lehet. 😊 Ja, és Milu meglocsolt idén is. Szakítva a hagyományokkal, neves, női parfümmel.😉