Anya születik


Ahogy figyelem Milut tenni-venni a játszótéren, már nem ugyanazt látom, mint pár éve. Hatalmas barna szemeiben, széles mosolyában benne van minden: az elmúlt öt év küzdelme, minden könnycseppem, bánatom, s persze minden örömöm és boldogságom.
Ma már nem az a kisbaba, akit hosszú éjszakákon át ölben ringattam, aki félénken bújt hozzám az utcán, aki anyamatricaként élte mindennapjait. Ma már nagyfiú, maholnap nagycsoportos, s lassacskán iskolás. Nagy gonddal felügyeli öccsét a játszón, s hatalmas komolysággal utasítja rendre, munkára.

 Mikor repült el így az idő? Hová röppent el a bűbájos babaság? 
Harcolunk nap mint nap. Ő az egyetlen, aki képes napjában vagy tizenötször egyetlen perc alatt a "plafonig kergetni", akitől sokszor már a hajamat tépem, mégis az életem, az én nagy szerelmem. Ő az, akinek szemében mindig szép és csinos vagyok. Ő az, aki szerint a puszim és az ölelésem gyógyító. Ő az, aki mostanság gonosznak és morcosnak nevez, joggal. Hibázom, sokat, sőt rengeteget. Utálom is magamat miatta. Nem keresek kifogást. Nem egyszerű kezelni a fiamat, aki gyakran úgy viselkedik, mint egy kiskamasz. Önálló akarata van, s jajjjj annak, ki ellene mer mondani, tenni! Tipikus oroszlán. Én pedig tipikus kezdő anya - még mindig, így öt év után is -, aki csak most szembesül a pofonokkal, buktatókkal, aki elesik, de újra feláll, és küzd az ötévesével, nem ellene, hanem vele. (Aki mást állít, az vagy hazudik, vagy maga a legmagasztosabb szentek megtestesítője!) Szeretnék már túllenni ezen az időszakon. Sok anyukához hasonlóan én sem túlélni szeretném ezeket az éveket, hanem megélni, de lássuk be egyelőre a túlélésen van a sor.
Együtt tanulunk, együtt formálódunk, hiszen egy időben születtünk. Ő gyermeknek, én anyának, pontosan öt évvel ezelőtt, ezen a napon.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bukott szülő

Kép
  Este 10 óra múlt, és még mindig - most már mondhatom, pontosabban írhatom, órák óta - a sötét szobában sírok. Hol jobban, hol kevésbé kap el a zokogás, sírás, sírdogálás. Egy rossz döntésemnek köszönhetően megalázó helyzetbe kerültem. Hibáztam, amikor úgy döntöttem, hogy tornáról hazafelé beugorhatnánk Benettnek új cipőt venni. S bár könnyű menetnek tűnt, hiszen már számos alkalommal voltam boltban gyerekekkel egymagam, rosszul sült el a dolog. Cipőt nézni még sosem voltam velük egyedül. Két kisgyerek mellett egy ilyen procedúrához elkél a segítség. Most megvolt, így kapva kaptam a lehetőségen. Máskor amúgy sincs nagyon rá mód, mivel napközben ovi, és a vásárlói csúcsforgalomban sem szerencsés beverekedni magunkat egy üzletbe. Utólag belegondolva, jobb is, hogy nem 20 ember szeme láttára borult ki a bili. Ez az egy is elég volt ahhoz, hogy a pocsék anya szerepből a nyomorult alá süllyedjek.  Szóval hibáztam, amikor nem voltam elég előrelátó, s nem számoltam az...
További információk

A "nagytestvér" nem felejt

Kép
Riszálok így is, úgy is! Ez lehetne a hónap mottója. Apja fia! Igazi kis zeneőrült manót csöppentett le az ég kis családunkba. Dobolást hall vagy egy jó ritmusú zenét, s már indul is a risza, avagy - ahogy felénk mostanság, "babanyelven" mondják- a tánci-tánci, hozzá fülig érő vigyorral és sokszor hangos sikítozással. Na meg persze futunk is bőven! Leginkább mi, felnőttek a kis Louis Spyridon után. Igaz, sportágat még korai neki választani, de ha nem futó,  akkor bizonyára focista vagy kézis lesz, mivel már most a sprintelés és a labda bűvöletében èl. Ez utóbbit biztosan nem tőlem örökölte, így újfent azt mondhatom -csak győzzem ismételni magam-, apja fia!❤️... Írtam ezt, 5 évvel ezelőtt, a facebook szerint, s ha a face azt írja, bizonyára úgy is van 😁 a "nagytestvér" mindent lát, és nem felejt. Eltelt 5 év, de én sem felejtek. Még mindig emlékszem a husis kezeire, az akkori kedvenc zenéire, a huncut mosolyára. Eltelt 5 év, a husi eltűnt, a zeneőrület mara...
További információk

Ahol a gyermekkor újraéled

Kép
Mostanában nem írogattam, de sok minden történt velünk. Belesüllyedtünk viszont az elmúlt hetekben az unalmas hétköznapokba, de most összeszedtük magunkat, és kimozdultunk a szabadba, hátrahagyva a városi élet monotonitását, a beton dzsungel fullasztó hőségét. Igaz, nekem kicsit idegen a vidéki lét, mégis elvarázsol a nyugalom, ami átitatja a falvak, szőlősök, kiskertek csendes auráját. Eszembe juttatja a gyermekkorom vakációit, amikor nagyszüleinkkel szinte reggeltől estig a kiskertben tevékenykedtünk. A gyermeki vidámságot, az önfeledt játékot, a „birtokon” tett csatangolásokat, a játéknak tűnő kerti munkákat, amiket gyerekfejjel annyira lelkesen végeztünk, szerettünk. Habár nálam már akkor is jelentkezett az idegenkedés a „vidékiességtől”, mégis jóérzéssel tekintek vissza azokra az időkre, és örülök, hogy a gyermekeimnek is része lehet hasonló élményben. Anyukám élettársának van egy kisebb területe Sótonyban. Ide kaptunk meghívást egy kis sütögetésre, grillezésre. A gyerekek n...
További információk