Rea-listic

Végre vége az év végi hajrának, a Karácsony előtti nagy rohanásnak, kapkodásnak. Ma van az első nap, hogy nem mentünk sehova látogatóba, s hozzánk sem érkezett senki sem. Pontosabban a gyerekek ma is csavarogtak, így kettesben maradtunk az apjukkal. Gondoltam, jut egy kis szusszanásnyi időm a karácsonyi rezümére. Jelentem, nem sok jutott rá. Kihasználtuk a ritka, kettesben tölthető időt.  Mostanában elhanyagoltam az írást, de az élet olykor felülírja a terveket. Nehéz évet tudhatunk magunk mögött, s ami éltet, hogy itt vagyunk egymásnak mi, négyen. Támogatjuk egymást, támaszt nyújtunk a bajban, és együtt is mászunk ki a mély gödörből, amibe a sors lök minket időnként.  Talán ezért is alakult úgy, hogy idén valahogy elmaradt az izgatott készülődés, az ünnepet megelőző lelkesedés. Eddig minden évben lázasan tervezgettem már hónapokkal Karácsony előtt az ajándékokat, az ünnepi menüt, most viszont utolsó pillanatban egyszerre rendeltünk meg mindent a netről, s egy röpke pil...

Emlékszem, amikor gyermekkoromban minden november 1 -jén a nagyszüleinkkel együtt mentünk a temetőbe elhunyt szeretteinkről megemlékezni. Gyermekként imádtam gyertyákat, mécseseket gyújtogatni. Csodálattal gyönyörködtem a fénybe borult hatalmas térben, domboldalban. Arra gondoltam, talán fentről ez olyan lehet, mint milliónyi aprócska csillag, ami utat mutat az elveszetteknek. Míg a család a rokonokkal beszélgetett, addig a nagypapámmal gyakran a sírok között sétálgattunk. Minden követ megszemléltünk, s amíg nem tudtam olvasni, papussal - én így hívtam - olvastattam fel a  neveket , dátumokat. Már akkor számos kérdés járt a fejemben. Tudni akartam mindenki történetét, és az okokat. Ő pedig nagy bölcsen mesélt nekem, s bár nem ismerte az elhunytakat, mégis tudott egy-két szót fűzni a dologhoz. Szép kort megélt vagy épp nagyon korán távozott, szép kis sír, szépek a virágok... "Vajon fáj-e a halál? Mi történik utána?", szegeztem hozzá a kérdéseimet, s ő minden alkalomm...

Ahogy figyelem Milut tenni-venni a játszótéren, már nem ugyanazt látom, mint pár éve. Hatalmas barna szemeiben, széles mosolyában benne van minden: az elmúlt öt év küzdelme, minden könnycseppem, bánatom, s persze minden örömöm és boldogságom. Ma már nem az a kisbaba, akit hosszú éjszakákon át ölben ringattam, aki félénken bújt hozzám az utcán, aki anyamatricaként élte mindennapjait. Ma már nagyfiú, maholnap nagycsoportos, s lassacskán iskolás. Nagy gonddal felügyeli öccsét a játszón, s hatalmas komolysággal utasítja rendre, munkára. Mikor repült el így az idő? Hová röppent el a bűbájos babaság?  Harcolunk nap mint nap. Ő az egyetlen, aki képes napjában vagy tizenötször egyetlen perc alatt a "plafonig kergetni", akitől sokszor már a hajamat tépem, mégis az életem, az én nagy szerelmem. Ő az, akinek szemében mindig szép és csinos vagyok. Ő az, aki szerint a puszim és az ölelésem gyógyító. Ő az, aki mostanság gonosznak és morcosnak nevez, joggal. Hibázom, sokat, ső...

Hetekkel ezelőtt, még a nyári szünet elején történt, amikor Benettel kettesben bandáztunk a játszótéren. Éppen hazafelé indultunk, amikor látom, egy szőke kislány sírva fut ki a játszó kapuján. Anyai ösztöntől vezérelve, már-már megállítottam volna, de barna hajú barátnője, a nevét kiabálva már rohant is utána. Nem akartam hallgatózni, így csak fél füllel hallottam, hogy Réka pityeregve panaszolta el barátnőjének bánatát, aki gondolkodás nélkül megölelte, majd kézen fogta szomorkodó társát, s vigasztalóan közölte, nem baj, ha nem tudja megcsinálni, majd ő segít neki, vagy majd csinálnak valami teljesen mást együtt, kettesben. Így indultak hazafelé, kézen fogva, mosolyogva, a bánat pedig már tőlük messze szállt, mintha sosem lett volna. A szívemet elöntötte a melegség, s tudtam, ezt a történetet mindenképp meg kell örökítenem. Már ott, abban a percben peregtek a gondolataim, áradtak fejemben a szavak, formálódtak a mondatok. Rögtön eszembe jutott, nekem is volt gyerekkoromban eg...

Mostanában nem írogattam, de sok minden történt velünk. Belesüllyedtünk viszont az elmúlt hetekben az unalmas hétköznapokba, de most összeszedtük magunkat, és kimozdultunk a szabadba, hátrahagyva a városi élet monotonitását, a beton dzsungel fullasztó hőségét. Igaz, nekem kicsit idegen a vidéki lét, mégis elvarázsol a nyugalom, ami átitatja a falvak, szőlősök, kiskertek csendes auráját. Eszembe juttatja a gyermekkorom vakációit, amikor nagyszüleinkkel szinte reggeltől estig a kiskertben tevékenykedtünk. A gyermeki vidámságot, az önfeledt játékot, a „birtokon” tett csatangolásokat, a játéknak tűnő kerti munkákat, amiket gyerekfejjel annyira lelkesen végeztünk, szerettünk. Habár nálam már akkor is jelentkezett az idegenkedés a „vidékiességtől”, mégis jóérzéssel tekintek vissza azokra az időkre, és örülök, hogy a gyermekeimnek is része lehet hasonló élményben. Anyukám élettársának van egy kisebb területe Sótonyban. Ide kaptunk meghívást egy kis sütögetésre, grillezésre. A gyerekek n...

„Kitört” a nyár, pontosabban a vakáció, a gyerekeknek. Mi, felnőttek pedig kössük fel a gatyánkat! Aki dolgozik, azért, aki nem, az meg azért. Igazán remek szervezőnek kell lenni ahhoz, hogy a szülők tökéletesen kilogisztikázzák a nyári leállás alatti gyerekfelügyeletet, főleg, ha a család együtt is eltöltene egy pár napot a nyár folyamán. Az évek múlásával már talán rutinosabbá válik az év ezen időszaka is, de a „programozás” gyakran fejtörést okozhat. Hiába szeretnének gyermekeink minden nap reggeltől estig a strandon játszadozni, egy idő után az is unalmassá válna, s nem utolsó sorban sokak pénztárcája sem állná a sarat hosszútávon. S mi van, ha az időjárás annak ellenére, hogy nyár van, a bolondját járatja velünk? Ahogy a napokban is.😌 Péntekkel lezárult az idei tanév, s már másnapra az időjárás is bemondta az unalmast. Ráadásul a hétvégén ismét felütötte a fejét a családunkban egy hányásos vírus is, így nem csak a borongós, esős idő miatt szorultunk a lakásba, hanem kénytelen...

Idén biztosan nem villantok a strandon kockahasat, de rajta vagyok az ügyön. Elszántság pipa, már csak a megvalósítás várat magára, amihez kell némi kitartás. Pár hónapja futok, tornázom, ismerkedem a jógával. Jelentem, napról napra jobban bírom a megmérettetéseket. Persze, mint minden anyánál, van, hogy nálam is borul a napi program, és nem tudom, olyan ütemben tartani a terveimet, ahogyan szeretném, de ez nem tántorít el. Nem, nem fogok ódákat zengeni arról, hogyan és mit kell tenned (nem vagyok tréner, sem sportoló, sem egyéb menőség), de pár dologra szeretném felhívni a figyelmedet! 1. Határozd el magad! Első és egyik legfontosabb az elhatározás, az, hogy eldöntsd, vége a punnyadásnak, változtatsz az életeden, az életformádon. 2. Cél Legyen pontosan meghatározott célod, mit szeretnél elérni. Ezt mindig tartsd magad előtt! Haladj lépésről lépésre, és emlékeztesd magadat rá - mintegy motivációként -, ha elfelejtenéd, mit és miért akarsz elérni. S ha ...