Hol jártál, amikor vártalak?

Végre vége az év végi hajrának, a Karácsony előtti nagy rohanásnak, kapkodásnak. Ma van az első nap, hogy nem mentünk sehova látogatóba, s hozzánk sem érkezett senki sem. Pontosabban a gyerekek ma is csavarogtak, így kettesben maradtunk az apjukkal. Gondoltam, jut egy kis szusszanásnyi időm a karácsonyi rezümére. Jelentem, nem sok jutott rá. Kihasználtuk a ritka, kettesben tölthető időt. 
Mostanában elhanyagoltam az írást, de az élet olykor felülírja a terveket. Nehéz évet tudhatunk magunk mögött, s ami éltet, hogy itt vagyunk egymásnak mi, négyen. Támogatjuk egymást, támaszt nyújtunk a bajban, és együtt is mászunk ki a mély gödörből, amibe a sors lök minket időnként. 
Talán ezért is alakult úgy, hogy idén valahogy elmaradt az izgatott készülődés, az ünnepet megelőző lelkesedés. Eddig minden évben lázasan tervezgettem már hónapokkal Karácsony előtt az ajándékokat, az ünnepi menüt, most viszont utolsó pillanatban egyszerre rendeltünk meg mindent a netről, s egy röpke pillanat alatt elköltöttünk - nem árulom el, mennyit, de - egy fél vagyont, ezzel letudva a bevásárlással járó hajcihőt.
Az év utolsó hónapjára az autónk is megadta magát, így nem is bántam, hogy nem kellett a városban a meglepetések után rohangálni. Nem hozott lázba az ünnep. A hátam közepére sem kívántam a fadíszítgetést, csupán a gyerekek öröme volt a szemem előtt, miattuk akartam a legtöbbet kihozni az idei Jézuska-várásból.

Anyuék szemfülességének köszönhetően egész jó áron jutottunk hozzá egy formás kis fához, amit 24-én a srácok szundiidejében ügyesen ki is rittyentettünk párommal, s közben hoztuk a szokásos formánkat, mert ha mi valamit együtt csinálunk, azt nem tudjuk megtenni a szópárbajos labdaadogatásunk, viccelődéseink nélkül. Tavaly szó szerint összeestem fa alatt díszítés közben, őt pedig úgy elkapta a röhögés, nem bírta abbahagyni. Ma már én is csak nevetek, ha eszembe jut, s persze idén egyértelmű, hogy szóba került ez a sztori is.
Mire a fiúk felébredtek már pompázott a karácsonyfánk. Jöhetett a gyerekek kedvence, az ajándékbontás.
"Ez a legjobb ajándék. Nézd, Benett! Ez a legjobb ajándék! És ezt nézd, húhh ez a legjobb ajándék!"-ujjongott örömében Milu csomagról csomagra haladva, miközben öcsi alaposan boncolgatta az első dobozát. S bár még mindig nem hatott át a Karácsony szelleme, meghatódva néztem a csillivilli fa alatt örömködő fiaim szemének csillogását. Ez az, amiért évről évre megéri végigcsinálni az ünnepek előtti procedúrát.
Első nap Laci családját láttuk vendégül. A következő napot az én családommal töltöttük. Benett minden nap alszik ebéd után, ezúttal viszont nem lehetett ágyba dugni. A gyerekek rendkívül jól érezték magukat, de tudtam, a nemalvásnak böjtje lesz, és lett is.

Sok volt a csomagunk, ezért anyukámék elkísértek minket hazáig. Természetesen Benust egész úton cipelni kellett, itthon pedig a két fáradt gyerek egymásnak ugrott, civakodtak, s végül a törpi vigasztalhatatlan sírásba kezdett. Annyira sírt, el sem köszöntött a nagyszülőktől. Karomban vittem az ágyáig, letenni persze nem tudtam, annyira szorított, zokogott. Ünnepi fáradtságtól kimerülten, a tehetetlenségtől kétségbeesve álltam a szoba közepén, nyakamban a gyerekekkel. Végül kompromisszumot kötöttünk. Ha bebújok mellé az ágyába, abbahagyja a sírást.


Szorosan hozzám bújva apró, puha kezecskéit az arcomra tapasztotta, én pedig átöleltem, simogatva a hátát és a fejét. Figyeltem, ahogy lecsukódik a szeme, s a hosszú pillái összeérnek. A szobán csend és béke lett úrrá. Az ablakról lelógó karácsonyi csillag beragyogta a helyiséget, a karnison függő gömbfüzér pedig mintha egy mesebeli világba varázsolt volna el. Sokáig gyönyörködtem a látványban, a karjaim közt megbúvó fiamban, akinek minden egyes szuszogása az én éltetőt lélegzetvételem is volt egyben.

Akkor, ott a zűrzavaros forgatagból lecsendesült kis szobában, abban a pindurka ágyikóban ért utol a karácsonyi csoda, ott abban békében éreztem újra a régóta nem tapasztalt nyugalmat, boldogságot, azt, hogy mindenem megvan, amire csak vágytam.

Az idillnek az elzsibbadt végtagjaim, és sajgó hátam vetett véget. Elgémberedett tagjaimmal kikászálódtam a gyerekágyból. Milu szintén aludt már. Betakartam, majd mindkettőjük homlokára adtam egy álomőrző jó éjt puszit.

A nap zárásaként behuppantam az ágyunkba, s kezemben egy pohár borral élveztem tovább a csendet, csodáltam a karácsonyfánkat, ami talán még soha nem volt ilyen szép.
Végül mégis csak engem is hatalmába kerített a Karácsony szelleme. Kicsit megkésve, de megtalált a feltétel nélküli szeretet képében.