Rea-listic

Ez a hét is elszaladt, s csak ma döbbentem rá, még egy nap sem írtam bejegyzést. Nyugtáztam magamban, jó, hát múlt héten kettőt is posztoltam, de nem, nem hagyott nyugodni a dolog, így végül mégis csak rávettem magamat a „pötyögésre”. Legutóbbi témám sokakat megérintett, s nagyon jól esett olvasni a visszajelzéseket. Látom, a daccal, a szinte mindennapos hisztikkel nem egyedül küzdök, de vajon hány anyuka ismeri a tökéletes módszert a „katasztrófa” elkerüléséhez, illetve elhárításához? Nos, szerintem egy sem, hiszen nincs az a tökéletes ötlet, ami minden gyereknél beválik. Mint sok anyuka, én is számos könyvet, internetes okítást elolvastam, s még több tanácsot meghallgattam, megfogadtam, részben vagy teljesen meg is valósítottam. Lássuk be, ahány iromány, szinte annyi ötletelés. Nekünk pedig el kell döntenünk, melyik mintát követjük, vagyis próbáljuk meg követni. Akarjuk-e egyáltalán valamelyik nagykönyv szerint nevelni, terelgetni gyermekünket? Akarunk-e adni mások javaslatair...

Kedves Mintaanya! Igen, te, aki ellibbensz mellettem trendi ruciban, tipp-topp frizurával, vèlhetően első, pár hónapos gyermekedet békésen tologatva a tóparton. Gyönyörködsz a tájban, büszkén tolod magad előtt szerelmed gyümölcsét, s meg vagy győződve arról, hogy a legtökéletesebb élet a tiéd, s megrökönyödsz rajtam, amikor kétéves kisfiam a földhöz csapva magát ordít, toporzékol. Megvető tekintetedben ott az ítélet. Fújtatsz, mint egy ló, rázod a fejedet, anélkül, hogy ismernéd az előzményeket. Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Főleg ne ismeretlenül. Tudod-e, vajon, mi történt pontosan? Vajon az anya, aki épp a gyermekével küszködik, hányadszor hallja dacos gyerkőce követelőzését aznap? Hányadik alkalommal veti le magát a gyermek a földre, a porba, mocsokba? Vajon hányszor emelt kezet szülőjére? Vajon hányszor játszotta el a keserves sírással, eszeveszett sikítozással kísért attrakcióját? Vajon hányszor esett egymásnak testvérével egyetlen egy nap vagy egy délután alatt? Vajon az éd...

Játszótéri ramazúri és egyéb nyalánkságok Végre itt a tavasz, itt a jó idő, és a játszóterezés időszaka. Ideje lesz felkötnöm a nadrágomat, s egy icipicit jobb kondiba hoznom magamat.💪🏻 Na nem azért, hogy nyáron bomba formában feszíthessek a csini fürdőrucimban a medence partján. Arra úgysem lesz időm idén sem, mivel –ne felejtsük el a két aprócska tényezőt, a két életrevaló fiamat – Milu és Benett ezer százalékos figyelmet igényel. Igen, nem voltam sosem jó matekból, de most nem is a számolásommal vagy a kikezdhetetlen logikámmal van baj, hanem figyelembe véve a fiúk aktivitását, állandó kalandvágyát, fürgeségüket, minimum százzal kell szoroznom a szemmel tartásukhoz szükséges energiám és tevékenységem mértékét, s meg kell próbálkoznom a lehetetlennel, minimum k ettő felé kell osztódnom, és akkor még csak az anya-elvegetálási állapotot érem el.😏 Sokszor irigykedve figyeltem a nyugisan napozgató, csacsogó anyukat, akik már a nyár elején aranybarna színben ragyogtak a str...

Ma szörnyű éjszakánk volt, igaz nálunk ez nem újdonság. Benett úgy csinál, mintha az alvás fájna. Egy szó mint száz, nem szeret aludni, de most nem is ez a lényeg. Szóval rémes éjszakánk volt, óránként keltünk, majd hajnali ötkor arra ébredek, hogy a fiaim a szomszéd szobában egymás torkának estek. Mostanában ez sem ritka eset. Volt, hogy hajnali fél kettőtől háromig civakodtak, majd reggel fél hattól folytatták. Ezúttal “csak” öt órakor kezdődött a műsor. Amúgy is morcos voltam, hisz ki nem az, aki a hónapok óta tartó nemalvástól már csak zombiként tengődik a hajnali órákban. Nos átvánszorogtam a szobájukba, megkértem az én kis drágáimat, tekerjék már lejjebb a hangerőt, és aludjanak még egy kicsit, hiszen nem sokára ébresztő, és hosszú lesz a nap. Megtettem ezt két perc múlva még egyszer, majd vagy öt perc múlva újra. Végül elfogyott a türelmem, s kikeltem magamból. Persze üvöltött mindkettő, és akkor eldöntöttem -sokszor ígérgetek ezt-azt ilyenkor Milunak- beváltom az ígér...

Gondoltam, így Húsvét alkalmából kiveszek egy kis “alkotói szabit”, feltöltődöm, szerzek új élményeket, amiről később beszámolhatok. Elterveztem, idén én is készülni fogok az ünnepre, díszeket készítek, feldobom a lakást egy kis tavaszi dekorral, főzök, sütök. ☺ Így is lett volna, ha az a fránya betegség megint közbe nem szólt volna. 😏 A fiúk ismét lebetegedtek, újabb másfél hét pihi következett. Ezúttal viszont sok volt számukra is a bezártság, pontosabban az összezártság. Màr reggel hétkor civakodásra keltem, csapkodtak, fel-és kiborítottak mindent, amerre csak jártak a lakásban, amit aztán természetesen egész nap folytattak is nagy lelkesen. Így teltek el a napok, és amortizálódtak le anya idegszálai.  Végül három napot mentek közösségbe, és kezdetét vette a szünet. Együtt díszítettük fel a lakást, igaz nem homemade, hanem bolti díszekkel, na de ez is több volt, mint a semmi. A nagy sütés-főzés viszont elmaradt. Beláttam, a két kis ördögöm mellett kizárt dolog...

  https://pixabay.com/photo-849762/ Uraim! Csajos poszt következik! 💁🏼‍♀️👗👒 A tavasz közeledtével gondoltam, frissítek kicsit a ruhatáramon. Két napig jártam a boltokat, mire találtam egy egyszerű farmernadrágot 👖 , ami nincs ezer helyen kilyukasztva, kikoptatva vagy milliónyi kövecskékkel, fém díszekkel teleragasztva, hogy úgy érezze magát benne az ember lánya, mintha valamiféle csillámpóni lenne.   🦄 😝 Nem nyavalygok, végül is találtam egyet. Sőt repdestem az örömtől, végre egy számmal kisebb naciba is belefértem. (Ugye vannak páran, akik tudjàk, miről beszélek? 😁 ) Talán nyárra ismét formába lendülök, és ki merek majd menni a gyerekkel a strandra. 💪🏻👙 Újabb két napot keresgéltem a cipőboltokban, mire találtam olyan cipőt, ami tetszik és méretben is megfelel. 👠 Ez van, ha az Isten kicsi lábbal áldott meg! Egyébként az utóbbi években arra lettem figyelmes, hogy -legyen szó csizmáról, cipőről, szandálról vagy papucsról- a méretek megváltoztak... vagy az ...

Már egy hónapja jár Benett bölcsődébe, de még csak most tudom helyrerakni az érzéseimet. Milu szerencsés volt, hiszen megúszta a bölcsit. Bár tervben volt, a kistesó érkezésével felülíródtak az elképzeléseink, s így visszamondtuk a bölcsődei jelentkezést. Őszintén megvallva egy cseppet sem bántam, a szívem szakadt volna meg, ha idegenek közé kellett volna küldenem. Visszahúzódó, zárkózott, érzékeny gyerek, aki sokáig nem viselte jól mások közelségét, különösképpen a gyerekek közeledését, jelenlétét. Egy nagy kő esett le a szívemről, hogy kaptunk egy kis haladékot, egy kis időt, csak együtt, ő meg én. Harmadik életéve betöltésével azonban elkerülhetetlen volt az oviba történő beiratkozás. Tisztán emlékszem az első napra. Nem tudom, kinek lehetett nagyobb gombóc a gyomrában az izgalomtól, félelemtől. Rettegtem, hogy az én zárkózott fiam, aki még csak beszélni sem volt hajlandó, hogyan viseli majd az újonnan elé háruló akadályokat, hogyan tud beilleszkedni egy számára ...