A kezdetekről

Mindig is úgy terveztem, hogy nekem csodaszép, loknis hajú, hatalmas, kék szemű lányom lesz. A hatalmas szem oké, stimmel. Számomra csodaszép, sőt tökéletes, így az is, csak éppen varázslatos barna szemű, huncut kukacosom született lassan már 5 éve, aztán még egy két évvel ezelőtt. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer fiam lesz. Azt meg aztán végképp nem, hogy kettő is, lányom pedig egy szál sem! Na de ma màr el sem tudnám képzelni másként a családunkat! Ha jobban belegondolok, olyan 10-20év múlva még hálás is lehetek a sorsnak. 😁 A lányos anyuk és apuk tudják jól, miért. 😂

Természetesen én úriembernek nevelem a fiaimat, de ki tudja, mit hoz a sors. Jelenleg a szemük sem áll jól. Angyali pofijú, humorzsákok, akik fél perc alatt bárkit levesznek a lábukról. Vesztükre engem nem... na jó, nem mindig, de többnyire igen 😊 
Próbáltàl már egy vigyorgó kétévest megdorgálni? Mondjuk azért, mert egy távirányítóval csapkodva próbálta felébreszteni az apját vagy mert egy fél tányér főzeléket borított a fejére? Ha igen, akkor nincs mit mondanom, ha nem, akkor majd megtudod. 😂 

Hallottam én is milliószor a “majd megtudod, ha majd gyereked lesz” szöveget, meg sok egyéb sablon dumát, amire azt mondtam, az én számom sosem fog ilyen kicsúszni.

Nos milyen igaz is a mondás, soha ne mondd, hogy soha! Nálunk egyre gyakrabban hangzik el a “nem érdekel más gyereke”, “mert én azt mondtam” indoklás, a “nem mondom többször”, mégis mint egy papagáj még huszadjára is elismétlem, “nem fogok könyörögni”(mégis azt teszem), és vagy 20percig tart háromig elszámolnom (nem azért, mert szellemi képességeim alapján erre vagyok csak képes 😂) Na és persze, ahogy nőnek, cseperednek, szivacsként szívják magukba a tudást, s vele együtt anya jól beváltnak tűnő intelmeit. Aztán magunkat visszahallva, nem is tudjuk sírjunk vagy nevessünk, így inkább csak a markunkban mosolygunk, amikor a gyerek odavágja: “Hát anya, nem érted a szót?!”