Rea-listic

  https://pixabay.com/photo-849762/ Uraim! Csajos poszt következik! 💁🏼‍♀️👗👒 A tavasz közeledtével gondoltam, frissítek kicsit a ruhatáramon. Két napig jártam a boltokat, mire találtam egy egyszerű farmernadrágot 👖 , ami nincs ezer helyen kilyukasztva, kikoptatva vagy milliónyi kövecskékkel, fém díszekkel teleragasztva, hogy úgy érezze magát benne az ember lánya, mintha valamiféle csillámpóni lenne.   🦄 😝 Nem nyavalygok, végül is találtam egyet. Sőt repdestem az örömtől, végre egy számmal kisebb naciba is belefértem. (Ugye vannak páran, akik tudjàk, miről beszélek? 😁 ) Talán nyárra ismét formába lendülök, és ki merek majd menni a gyerekkel a strandra. 💪🏻👙 Újabb két napot keresgéltem a cipőboltokban, mire találtam olyan cipőt, ami tetszik és méretben is megfelel. 👠 Ez van, ha az Isten kicsi lábbal áldott meg! Egyébként az utóbbi években arra lettem figyelmes, hogy -legyen szó csizmáról, cipőről, szandálról vagy papucsról- a méretek megváltoztak... vagy az ...

Már egy hónapja jár Benett bölcsődébe, de még csak most tudom helyrerakni az érzéseimet. Milu szerencsés volt, hiszen megúszta a bölcsit. Bár tervben volt, a kistesó érkezésével felülíródtak az elképzeléseink, s így visszamondtuk a bölcsődei jelentkezést. Őszintén megvallva egy cseppet sem bántam, a szívem szakadt volna meg, ha idegenek közé kellett volna küldenem. Visszahúzódó, zárkózott, érzékeny gyerek, aki sokáig nem viselte jól mások közelségét, különösképpen a gyerekek közeledését, jelenlétét. Egy nagy kő esett le a szívemről, hogy kaptunk egy kis haladékot, egy kis időt, csak együtt, ő meg én. Harmadik életéve betöltésével azonban elkerülhetetlen volt az oviba történő beiratkozás. Tisztán emlékszem az első napra. Nem tudom, kinek lehetett nagyobb gombóc a gyomrában az izgalomtól, félelemtől. Rettegtem, hogy az én zárkózott fiam, aki még csak beszélni sem volt hajlandó, hogyan viseli majd az újonnan elé háruló akadályokat, hogyan tud beilleszkedni egy számára ...

Nem mondhatom, hogy betoppant az életembe, hiszen kapcsolatunk pár hónappal előbb már megpecsételődött, első találkozásunk azonban csak később, pontosan ezen a napon, március 6-án következett be, két évvel ezelőtt. Mindketten hosszú napnak néztünk elébe, de nem is sejtettük, hogy milyen küzdelmes is lesz a megismerkedésünk. Már több mint egy hete vártam, hogy megpillanthassam, àtölelhessem, de a randinkra csak nem került sor. Az egyáltalán nem zökkenőmentes út az első közös napunkig, a végtelennek tűnő várakozás viszont tagadhatatlanul megérte. Szerelem volt első látásra. Már egyszer átéltem ezt az érzést, a legcsodálatosabb, szívbe markoló pillanatot, pontosan akkor, amikor Milu megszületett. Éveket vártam rá, milliószor eljátszottam a gondolattal, milyen lesz ő, milyen lesz a karjaimban tartani. Érdekes módon az, hogy hogyan fog zajlani az a bizonyos nap, meg sem fordult a fejemben. Egyszerűen csak megtörtént, és életem legcsodásabb élményei közé írta be magát örökre. Ezútt...

Hello tavasz! -mondanánk, hiszen megérkezett a március, csupán az időjárás nem akar tudomást venni arról, hogy véget ért a tél. Nem kis mínuszok repkednek a levegőben, és ez bizony az utcán parkoló autóknak, legalább is az enyémnek nem kedvez. Na, de ettől csak még izgalmasabbá válnak a reggelek! Általában -legyen szó jó időről vagy jégkorszaki hidegről- a fiaim nem igazán szeretnek a “hajnali órákban” készülődni, nagyjából kell egy óra, mire összeszedem magamat és a két lurkót. Természetesen ilyenkor jut eszükbe az ezer éve eldugott, elveszett, réges-rég elfeledett játék(ok) felkutatása, mert mi mással játszhatnának a reggeli rohanásban, mint azzal/azokkal. Aztán jön az éhes vagyok, reggeli kell, nem kell, más kell, de mégis az kell...közben persze a tabletes mese nem maradhat el, ami miatt nem vagy csak nehezen fogy a reggeli csiga vagy pogácsa. 😡😅Ha megálljt parancsolok, és lefújom az evészetet, hirtelen halálosan éhesek lesznek, aztán jön a rohanás, de nem az oviba vagy ...