Emlékezz, minden nap!
Emlékszem, amikor gyermekkoromban minden november 1 -jén a nagyszüleinkkel együtt mentünk a temetőbe elhunyt szeretteinkről megemlékezni. Gyermekként imádtam gyertyákat, mécseseket gyújtogatni. Csodálattal gyönyörködtem a fénybe borult hatalmas térben, domboldalban. Arra gondoltam, talán fentről ez olyan lehet, mint milliónyi aprócska csillag, ami utat mutat az elveszetteknek. Míg a család a rokonokkal beszélgetett, addig a nagypapámmal gyakran a sírok között sétálgattunk. Minden követ megszemléltünk, s amíg nem tudtam olvasni, papussal - én így hívtam - olvastattam fel a neveket , dátumokat. Már akkor számos kérdés járt a fejemben. Tudni akartam mindenki történetét, és az okokat. Ő pedig nagy bölcsen mesélt nekem, s bár nem ismerte az elhunytakat, mégis tudott egy-két szót fűzni a dologhoz. Szép kort megélt vagy épp nagyon korán távozott, szép kis sír, szépek a virágok... "Vajon fáj-e a halál? Mi történik utána?", szegeztem hozzá a kérdéseimet, s ő minden alkalomm...